A Pannonia Bio üzeme Európa legnagyobb, egy telephelyen működő biofinomítója és a cég a régió legjelentősebb biometán előállítója. Ugyan regionális szinten az egyik legjelentősebb energetikai vállalatnak, illetve munkáltatónak számít a Pannonia Bio, országosan szinte teljesen ismeretlenek voltak: leendő partnereik és a döntéshozók nem rendelkeztek elegendő információval a cég jelentőségének előzetes felméréséhez, megértéséhez. Nekünk egyrészt azt kellett elérnünk, hogy az egy-egy tárgyalásra bejelentkező PB-s vezetőknek ne kelljen minden alkalommal bemutatniuk a céget. Másrészt elindult egy olyan üzleti folyamat is, ami az etanol-előállítás helyett egyre inkább a kiváló minőségű és magas fehérjetartalmú takarmányozási és élelmiszeripari termékek felé tolta a termelést.
Alapos kutatási és belső interjúzási körök után létrehoztuk a Pannonia Bio kommunikációs stratégiáját, pozicionálását és három pillérre épülő üzenetrendszerét. Az alapüzenetek egyaránt szólnak a vállalat jelenlegi és leendő munkavállalóihoz, a cég közelében élő közösség tagjaihoz, a partnerekhez és a döntéshozókhoz. A pozicionálásban a hangsúlyt a helyi közösség támogatásán túl az etanolon túlmutató biofinomítói termékinnovációra és a vállalat tevékenységének klímavédelemben játszott szerepére helyeztük. A cég pozicionálását az elmúlt két évben következetesen erősítettük és folyamatos témamenedzsmenttel, újságírói kapcsolatépítéssel és a cég szakértőinek megszólaltatásával a számukra még épphogy komfortos hagyományos médiamunkán és eseményeken keresztül végeztük. A témamenedzsment során minden számukra releváns és az átpozicionálásukat támogató témában harmadik éve hozunk heti rendszerességgel proaktív kommunikációs javaslatokat – szakértői kommentárokra, interjúkra, vagy akár belső kommunikációs tartalmak megosztására. Külön hangsúlyt helyezünk a termeléshez szükséges terményt előállító gazdákkal való kapcsolatra, az ő szempontjaikra és igényeikre. Ugyanígy keressük a lehetőséget a döntéshozói kapcsolatok fejlesztésének kommunikációs támogatására.
Már együttműködésünk első teljes évében 2021-hez képest 2022-ben a Pannonia Bio 200 százalékkal több megjelenést ért el a magyar médiában. Issue-figyelő rendszerünk kiépítésének köszönhetően a legjelentősebb agrármédiumok írnak a cégről és érdeklődnek proaktívan a tevékenysége iránt, de jelentős gazdasági és közéleti portálok is rendszeresen készítenek egyedi publikációt a cég tevékenységéről, keresik szakértői véleményét. A Pannonia Bio alapításának 10. évfordulójára szervezett sajtónyilvános ünnepségen beszédet mondott az agrárminiszter és jelen volt a körzet országgyűlési képviselője, valamint a Tolna vármegyei főispán is. A visszajelzések alapján a Pannonia Bio vezetőit több alkalommal fogadták róluk szóló, vagy őket is idéző releváns cikkel megbeszélések kezdetekor fontos helyzetekben – ahol így már nem kellett bemutatkozniuk.